Darshan Logo head10

Dr Onozó Emese

Dr Onozó Emese

Hatha jóga és Aroma Yoga® oktató, coach

2012 szeptemberében jött a sugallat, hogy a jógát a coaching eszközeivel szeretném oktatni, ezért beiratkoztam a Kádár Zoltán, Papp József és Mezősi Anna által vezetett 200 órás oktatóképzésre. 2015 januárjában segítségként megtaláltam ehhez a törekvésemhez a nagy tisztaságú illóolajokat.

Azóta is azt gondolom, hogy az alapok biztos elsajátítása után mindenki megtalálja maga számára az éppen akkor a legideálisabb módszert, irányzatot, utat. Ebben szeretnék én is segítséget nyújtani az elkötelezettségemmel, lelkesedésemmel.

Az ászanában a stabil alapok rögzítését tartom fontosnak, a filozófiai háttér pedig tükröt tart, hogy tisztábban lássuk önmagunkat és az utat, amin a legboldogabban haladhatunk. Ebből a helyzetből már viszonylag rövid idő alatt nagyot javíthatunk az életminőségen, hiszen a leggyengébb láncszem, a vakfolt láthatóvá válik, csak el kell, hogy fogadjuk.
Azoknak ajánlom a hatha jóga óráimat akik most kezdenek ismerkedni a jógával és a saját tempójuknak megfelelő, felépített rendszerben szeretnének haladni. Azoknak is élmény lehet a részvétel, akik már próbálkoztak több irányzattal, de nem találták meg a belső békét, esetleg most jött el az ideje, hogy új stílusra váltsanak. Vezetést, segítséget adok azoknak, akik szeretnék jobban megismerni önmagukat és a jógán belül a rendszerek adta lehetőségeket. Az óráimon megmutatom azokat a kereteket, amelyen belül biztonságban kibontakozhatnak, szárnyalhatnak.
Ha magadra ismertél, szeretettel várlak!